Hmmm.

Mostanság nem tudok rendesen aludni, és sok idióaságon gondolkodom. Valamiért időpazarlásnak tekintem az alvást. És mivel itthon sokkal értelmesebb dolgokat tudok csinálni mint az iskolában, ezért inkább ott alszom ki magam. Szóval kész vámpír lettem. Most is épp hajnali egy van errefelé, de úgy döntöttem, írok egy röpke bejegyzést.

Az elmúlt pár napom jó volt. Elmentem a pótapámmal és az egyik fiatalabb haverjával szteptánc-fesztiválra. Amit ott éltem át, sajnos nem tudom leírni. Próbálom én, de nem tudok elég gyönyörű szót találni rá. Az elejétől a végéig libabőrös voltam. Az egyik kedvenc részem az volt, mikor két öreg bácsika kivonult a színpadra és elkezdett énekelni. Állítólag valami hírességek voltak. Mikor már öt perce dalolásztak, azon kezdtem morfondírozni, hogy ezek mi a fenét keresnek egy szteptánc-fesztiválon, de aztán olyan eszméletlen szteppet vágtak le, hogy szó szerint tátva maradt a szám.

Tulajdonképpen az a napom elég rohangálós volt: rögtön a fesztivál után egy valamiféle orvosi partira mentem Ginzába, ahova a mai napig nem tudom, hogyan jutottam be. Ez nem Rotarys akció volt, sőt, még a pótapámnak sem voltak ott ismerősei. Rejtély. De mindegy is. Reinával, a kedvenc iskolatársammal mentem. Ezen a partin nagyrészt középkorú hímek voltak, ami annyira nem is volt unalmas, mert tömegestül jöttek hozzánk beszélgetni, és ingyen volt a kaja és pia.

Közben élem a szokásos életem: reggel elmegyek suliba aludni, Reinával járunk a Mekibe zabálni és elhízni, a többi cserediákkal (bár mostanság inkább magányos farkas vagyok) pedig járjuk Tokió neonfényes részeit és szórakozóhelyeit. Túlságosan ideszoktam már. Az utcákat róva próbálom magamba inni ezt az egész várost és népét. Rossz arra gondolni, hogy nemsokára eltűnnek ezek a szagok, amiket egész tüdőmmel szívok magamba, a velem szembe jövő arcok milliói, amiket annyira próbálok megjegyezni. Legszívesebben az egész országot magamhoz ölelném és nem is engedném el soha. A mosolygós fejek, a japán lányok vékonyka hangja amint épp egy-egy boltba invitálnak be, az ovisok kicsi egyenruhákban és parányi kalapkákban, akiket legszívesebben desszertnek ennék meg megcukrozva és kis szamócákkal körítve. És még annyi mindent sorolhatnék fel. Mindegy is. Tudom, hogy ebben az utolsó két hónapban kellene a legjobban kitombolnom magam, hisz’ minél tovább kerülök az év végéhez, annál kevesebb a valószínűsége annak, hogy hazaküldenek, ha esetleg rossz fát tennék a tűzre. Muhaha. De manapság, akármennyire is igyekszem, nem mindig sikerül kihasználni minden percét az ittlétemnek. Egy idő után mindig magambazuhanok. Nem akarom, hogy menjen az idő. Nem akarom, hogy egy idő után majd Tokió is felsorakozzon arra a képzeletbeli porlepte polcra, ami alá az “olyan volt, mint egy álom” címke van ragasztva. Mintha nem is én hagynám itt Japánt, hanem Japán hagyna engem egyedül a nagyvilágban.

Most így érzem magam. Nem is értem, miért írtam ezt le ide, de ha már leírtam, hát legyen.

Legyetek jók, és jó éjt!

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

4 Responses to Hmmm.

  1. anyuci says:

    Flórikám, ezt olvasva nekem is sírhatnékom támad, …..nemhogy örülnék, hogy nemsokára hazajössz

  2. Jani says:

    …….amit a szemed, füled orrod,bőröd érzékel, lehet, hogy mulandó, de amit a lelked befogad, az már mindigre ott lesz. Ha haza mész majd egyszerüen használd fel azt a sokrétüséget ami benned nyomokat hagyott. S midig ott leszel ahol csak akarod. Ne is mond, hogy nem!!!!!!!!!

  3. weenysplinter says:

    Baze, leirok egy 120 soros hozzászólást és eltünik :S Akkor most megint:
    Nos: szteppelő bácsikák? Olyan öreg, csikszemü Slovenszkaja Petikék? Megnézném 😀
    És: nem úgy volt, h a meki ott a lepratelep megtestesitője? Nagyot nevettem az elhizós vicceden, köszönöm. 😀
    És: ha tudod h most kell csak igazán kiélvezned a helyzetet, mikor mindjárt haza jösz, miért is nem teszed? Lehet h csak az kell, h még vki elmondja. Szóval, na: (hogy is irtam le az előbb??) Tudom, h rossz, h vége lesz, és tudom h nem akarod. De épp ezért nem is erre kell gondolni, főleg nem most, mikor már csak 2 hónapod maradt. Inkább vesd bele magad még egyszer a nagy tokiói életbe, használd ki az időt, ami még maradt, mert ha itt fogsz keseregni, mint egy megrökönyödött vénasszony, azt aztán később megbánod. Úgyhogy hajrá! (az előbb sokkal jobb beszédet irtam).
    Szeretettel,
    másik jó anyád, Zsóka. 🙂

    U.i.: Mondtam apukádnak h ha hazajösz, megyek lasagnera. És mondta h jó, de mehetek hamarabb is. 😀 Ugyh megbeszéltük. Csak ennyi. Csókollak és ÉLJ!

  4. andi says:

    Várom a kovetkezo irományt……………
    Keresztanyád
    (írt édesanyád, pótanyád, hát én se akartam kimaradni)

    ma május 16. van
    Pusz

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s